Lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszútávú lakáskiadás szabályait.
Augusztus 20-án, Államalapító Szent István király ünnepén megemlékezést tartottunk az Öregiskolában.
Folytatódik a helyi klímastratégiai program megvalósítása, mely szakértők, civil szervezetek és a lakosság bevonásával készült el.
Wambach Krisztina
a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára
Pálné Szabó Ildikó
a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola Iskolatitkára
Somogyi Emese
Szobrászművész, művészettanár, a Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanára, a helyi katolikus közösség aktív tagja
Dr. Perczel András
okleveles vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Szerves Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.
Fontos, hogy mi is tegyünk azért, hogy a rókák számára vonzó területek csökkenjenek.
Helytörténeti kiállítás - megnyitó augusztus 15-én vasárnap 11 óra 30 perckor
Éljenek a lehetőséggel, mondják el véleményüket.
Reméljük, sikerül növelni az adott útszakaszon a közlekedés biztonságát
A munkálatok folyamán kialakuló átmeneti kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak.
Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal
2094 Nagykovácsi,
Kossuth Lajos u. 61.
Telefon: +36 26 389-566/103
Fax: +36 26 389-724
E-mail: titkarsag@nagykovacsi.hu