Üdvözöljük Nagykovácsiban!

 

Nagykovácsi egy kedves zsákfalu Budapest agglomerációjában. Lakói büszkék arra, hogy itt élhetnek, s ma is mindenki falunak nevezi a napjainkra közel 8000 fős települést. Az itt lakók számára hatalmas előny a főváros és az érintetlen természet közelsége.

Megközelítése Árvíztűrő tükörfúrógép

Megközelítése

Hogyan juthatnak el hozzánk? Nagykovácsinak vasútállomása soha nem volt, menetrendszerinti buszközlekedése azonban már 1932 óta működik, azóta is „kék” buszok közlekednek Budapestről, a Hűvösvölgyből. Túlnyomórészt azonban a község lakói és a vendégek is autóval érkeznek a településre.

Nagykovácsi Budapesttől, a főváros határától hat kilométerre esik, a nulla kilométerkőtől számítva a falu közepéig tizenöt kilométer a távolság. Ez, ha forgalmi dugó nem nehezíti utunkat megközelítően 20 perc alatt teljesíthető, csúcsban már nehezebb a dolgunk.

 

Földrajzi fekvés

Nagykovácsi a Budai-hegység 340 méteres tengerszint feletti völgyében bújik meg a hegyek óvó ölelésében. A település zsákfalu, erdei utak vezetnek csak a környező települések felé, az egyetlen autóút Remeteszőlőst érintve Ady-ligeten át ér Budapestre. Pest megye egyik legmagasabban fekvő települését északon a Zsíros-hegy, a Nagy-Szénás és a Kutya-hegy, nyugaton a Széna-hegy, délen a Nagy-Kopasz, keleten a Remete-hegy és a Kerek-hegy veszi körbe.

Az egész falut a Budai Tájvédelmi Körzet határolja, a Szénások Európa Diplomás dolomitjain él, a csak itt található a szerény, sárga virágú pilisi len. Minden hegyről páratlan kilátás nyílik, az egyik legközkedveltebb a Nagy-Szénás nyújtotta panoráma, ahonnan tiszta időben a Duna vonala is látszik, és az esztergomi bazilika kupolája is sejlik. Hasonlóan népszerű a Csergezán Pál-kilátó a Nagy-Kopaszon, száz lépcsőjét megjárva az egész környékre ráláthatunk.

A Nagykovácsi-medencében ered az Ördög-árok, a falun átfolyik, beér Budapestre és az Erzsébet-híd lábánál ömlik a Dunába.

 

Lakosai

Nagykovácsi lélekszáma 1991-ben 3521 volt, az elmúlt közel harminc évben ez több mint nyolcezerre emelkedett. A község lakossága nagyobb részének már választott hazája Nagykovácsi, akik a családjuk, gyermekeik számára ezt a fővároshoz közel eső, de a közeli világvároshoz képest még mindig csendesebb, békésebb világot álmodták meg. Nagykovácsiban az átlagéletkor 35,9 év. 1515 tizennégy év alatti gyermek nevelkedett itt az utolsó népszámlálás idején.

 

Története

A régészeti leletek szerint már az őskori ember számára is lakhatónak tűnt a vidék. Lóczy Lajos Nagykovácsi határában az Ördög-árok menti odukban újabb kőkori cserépedényeket lelt, de korábbi leleteket is feltártak az ásatások. A Római Birodalom Nagykovácsi területére is elért. A Fehér út Nagykovácsi - Pelbár – Zsámbék között kanyarog, hajdanán római kori, kövezett kereskedelmi útvonal volt, de a Brigetiumból (Szőnyből) Óbuda felé vezető római útról is vezetett egy leágazás a Remete-szurdokon át. A faluban és határában talált leletek szerint a község mai területén egykor a közeli római katonai táborok, polgárvárosok (Óbuda, Aquincum) tisztjeinek, jómódú polgárainak villatelepülése volt.

A település a honfoglalás előtt, majd ezt követően a tatárpusztításig lakott volt. Nagykovácsi első írásos említése 1254-ből való és a székesfehérvári püspöki levéltárban fellelt oklevélben olvasható. Ebben leírják, hogy a királyi kovácsok lakatlannak talált földjét, Kovácsit (Koachi), IV. Béla Kókai Lőrinc fiának, Egyednek adományozza. 1274-ben egy az Országos Levéltárban megtalált irat nevesíti Kowachyt Csaba (Piliscsaba) birtokhatárának bejárásakor. A XIV. században a margitszigeti apácák birtoka a település, majd Laczkfi nádor családjáé, később Zsigmond királyé és feleségéé. Ekkor már köznemesi tulajdonosok is megjelennek a birtoklevelekben. A monda szerint Mátyás Fekete seregének lovait itt patkolták, ahogyan a Dunakanyarban portyázó vadászainak lovait is. Mátyás halála után a terület II. Ulászló szállt, aki elcserélte egy zólyomi várra, így a terület Ráskai Balázs várkapitányé lesz. A tatárdúlás után a török időkben újra elnéptelenedik a falu, a török adólajstromokban pusztaként emlegetik.

Buda visszavétele után (1686), majd a törökök kiszorítása után a Habsburgok Buda környékét németajkú telepesekkel kívánták benépesíteni. A török időkben már Nagykovácsi területét a Wattay, majd később 1946-ig a Wattay – Róth, házasodás révén a Teleki – Tisza családok birtokolták. A Wattayak erre a birtokukra kizárólag németajkú telepeseket hívtak be, míg a többi birtokukra szerbeket is (Budakalász, Pomáz stb.). Pilisvörösvárra érkeztek először svábok, az ő munkájuk, akaratuk lehetett jó ajánlólevél. Az 1689. évi Telepítési Pátens indította el a folyamatokat, a betelepülés 1700 körül érte el a település területét, egyes források szerint Vörösvárról tovább költözve szekerekkel érkeztek a falu területére, és néztek körül először az új világban. Az Ördög-árok vízén és az erdő tűzifáján kívül mindent meg kellett teremteni, ami az emberi élethez kell. Házakat építettek, kijelölték az utcákat, csomópontokat, művelni kezdték a földeket, növényeket honosítottak, nemesítettek, megkezdték az állattartást. Ismerve a táj adottságait gyümölcsösöket telepítettek, a szőlőműveléssel is megpróbálkoztak. Homok-, kőbánya működött, barnakőszén bányászatot folytattak, mészégetők működtek. 1746-ban felszentelték a római katolikus templomot, az egyházi élet gazdagsága mellett, a betelepülés utáni első években megindult az oktatás, később az óvodáztatás (1895-től). Két zenekara, olvasóköre, énekkara, temetkezési egyesülete, gazdag kulturális-, közösségi élete volt a falunak. Jellemzésére legyen elég, hogy 1940-ben 100 hangszer állt a két falusi zenekar rendelkezésére.

1796-1808 között Nagykovácsiban plébánoskodott Fejér György (későbbi egyetemi tanár), a Codex Diplomaticus Hungáriae szerzője, ez a negyven kötetes mű a magyar középkorkutatás máig nélkülözhetetlen segédeszköze.

A Wattay család az 1820-as években kezdte építeni kastélyát a falu elején. A háború előtti utolsó tulajdonosa a Tisza család volt. A kovácsi birtok főként a vadászathoz szolgált jó helyszínül, a földművelés, gazdálkodás fő központja a család geszti birtoka volt. A kastély falai a magyar történelem sorsfordító eseményei színhelyévé lett. 1849-ben Görgey Arthur tábornok főhadiszállása. A második világháborúban, 1944-45-ben a kastély a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt, 1946 után a kastélyban működött az a szervezet, amely a Magyarországon meghalt angol katonák holttestének felkeresésére volt hivatott. A kastély 1956-ban is szerepet kapott, a nemzetőrség országos parancsnokságának, Király Bélának az utolsó főhadiszállása is az épületben volt. 1958-től erdészeti nevelőotthon kapott helyt a kastélyban, a lakott helyektől távol élő erdész gyerekek bentlakásos iskolája volt. 2013-ban a Tisza-kastély a Magyar Cserkészszövetség birtokába került, a felújítása 2015 óta folyik.

A világháborúk a budai kis zsákfalu életét is keményen érintették. Az első világháború a faluból 70 fiatal életet követelte, a második világháborús elesettek, meghaltak neveit a rendszerváltás után vésték a főtéren álló emlékműre, 106 név került a szomorú listába. A falu 1944 karácsonyán került az oroszok kezére. Budapest ostroma alatt Nagykovácsi is állandó légoltalmi készültségben volt, a bombázások hangja, a detonáció ereje a templom falai között is földrengésszerűen érezhető volt. 1945 februárjában a budai Várból az ostromgyűrű szorításába került csapatok megkíséreltek kitörni és az orosz gyűrű mögé kerülni. A menekülés iránya a Budai-hegyek felé irányult. Ezt a kitörési kísérletet morzsolta fel az orosz hadsereg, Nagykovácsi és környéke is véres hadszíntérré változott.

A háború után, 1945 tavaszán a svábok még elvetettek, sőt még az aratást is elvégezték. Ezen az őszön már az új telepesek is megjelentek a faluban. A potsdami határozat, majd a magyar rendeletek értelmében döntöttek a kitelepíttek névsoráról, mentességet csak néhány család kaphatott: bányászok, hídépítők, az ország újjáépítésében kulcsszakmának értékelt mesterségek művelői. 1946 májusában a kitelepített magyar-németek szekerekre rakodva a megengedett súlyú holmit elindultak a solymári vasútállomásra, kényszerűen hátrahagyva házat-hazát.

Az új magyar honfoglalók 1945-46-ban az Alföldről, Heves és Szolnok megyéből érkeztek. A háború utáni újrakezdés, a föld és megélhetés reményében kezdtek itt új életet. 1947-ben a Felvidékről rendeltek ide újabb családokat, akik a „lakosságcsere-program” keretében kellett, hogy elhagyják szülőföldjüket, hogy az anyaországban „telepesként” kezdjenek elölről mindent.

Az alakuló téeszek, az erdőgazdaság, a bánya, majd hamarosan a közeli főváros ipari munkahelyei megélhetést adtak, még ha az ötvenes évek Nagykovácsiban sem voltak könnyűek.

Az urbanizáció, a termelővállalatok munkafelvevő szerepének növekedése Budapestet kiemelt szerepbe helyezte. Vidékiek sokasága indult el a főváros irányába. A lakáshiány mértéke olyan erőssé vált, hogy öt év igazolt budapesti munkaviszony lett a letelepedés feltétele. Ezek a tényezők, a világváros peremét, az agglomerációt, így Nagykovácsit is új helyzetbe hozták. A háború előtti és az ötvenes évekre jellemző mezőgazdasági tevékenység helyett a budapesti munkahelyek váltak népszerűvé és tömegessé. Az agglomerációhoz tartozó ingázás már a hatvanas években megindult.

A hetvenes években a falu körül, a kor igényeinek és politikai döntések következtében zártkertek kerültek kialakításra. Magyarország településeinek hatvan százalékában jelentek meg ez időben zártkertek, a kiskertek, hétvégi telkek. Nagykovácsiban a Zsíros-hegy, Nagy-szénás, Remete-hegy alatti területek kerültek kiparcellázásra. A hetvenes években, nyolcvanas évek elején klasszikus hétvégi telek, kiskert funkcióban éltek ezek a területek. Főként nyaranta és főként hétvégén népesültek be a kertek.

A rendszerváltás előtti években, a nyolcvanas évek második felében részben a szép lakókörnyezetet keresve, illetve a budapesti (kiemelten a budai zöldövezeti) ingatlanárakhoz mérten olcsóbb telekárakat kihasználva elindult a kiköltözési hullám Nagykovácsiba is.

A klasszikus hétvégi kertek belterületbe vonása, a kárpótlási- és részarány földek beépíthetősége Nagykovácsi új jellegét rajzolta meg.

A rendszerváltás korabeli, 3323-as lélekszámhoz képest a lakosok száma 2011-re megduplázódott.

Az újabb és újabb hullámban költözők (többnyire fiatal családok, gyerekekkel) ugyanazzal a reménnyel érkeztek, érkeznek, mint „telepes” elődjeik, hogy itt Nagykovácsiban, Budapest mellett, a hegyek ölelésében találnak boldogulást: házat, otthont, „hazát”.