Az ilyen események azért fontosak, mert közösséget teremtenek, összekovácsolják a falu apraját és nagyját. Fontos, hogy gyermekeink megismerjék és érezzék a közösséghez tartozás élményét. Az ilyen alkalmakkor lehetőség nyílik arra, hogy azok is találkozzanak és beszélgessenek, akik a hétköznapok rohanásában talán észre sem veszik egymást. Ilyen volt az idei Varázskastély Fesztivál is.

Szinte hihetetlen, hogy négy évvel ezelőtt rendezte meg Nagykovácsi első alkalommal a gyerekek kedvenc nyárköszöntő programját, a Varázskastély Családi Fesztivált. Sokan várták, hiszen évről évre izgalmas és látványos programok csalogatják a családokat.

Az idei év költségvetési kerete szűkösebb lett, mint korábban, emiatt elmaradt a faluban közlekedő kisvonat és a hagyományos „nagy” koncert, de a szinte ragadós jókedvnek semmi sem szabott határt. Az időjárás is a rendezvény mellé állt, Nagykovácsi felett kék ég és pazar napsütés fogadta a résztvevőket.

A szombati főzőversenyen a csapatok ételeit Fördős Zé és Horváth Zsuzsi ízlelgette és díjazta, legjobbnak a „Csak foci” csapatát találva.

A kastély épületében önkéntes véradást szervezett a Vöröskereszt helyi szervezete, ahol nagyszámban jelentek meg a nagykovácsiak, köszönet érte.

Fellépőink között köszönthettük a Madarak zenekart és a méltán közkedvelt Kaláka együttest is. Öröm volt látni a színpadon bemutatkozó tehetséges nagykovácsi gyerekeket és felkészítő tanáraikat is.

A Teleki-Tisza kastély parkját vasárnap is birtokba vevő nagykovácsiakat és Nagykovácsin túli vendégeket minden program ingyenesen várta. Koncertek, bábelőadások, óriás légvárak, vizes játékok és számos családbarát program jelentett élményt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A program hangulatát színesen tükröző képeket megtekinthetik a https://www.facebook.com/varazskastely/ oldalon.

Találkozzunk 2020-ban is, immár ötödik alkalommal!