Azt már tudjuk, hogy a koronavírus elleni vakcina hatásos és biztonságos kiutat jelent a világjárványból. Ennek ellenére sok olyan kérdés van, ami a mindennapokban foglalkoztatja az embereket a témában. A mindenkit érdeklő kérdéseket Menczer Tamásnak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának tettük fel.

Mit lehet tudni az egyes – hazánkban is elérhető – oltásokról? Mostanában sajnos pro és kontra lehet hallani, olvasni a különböző oltóanyagok hatásosságáról, az emberek megosztottak és bizalmatlanok. Lehet tudni olyan adatot, hogy a világon hány embert oltottak be az egyes vakcinákkal?

A legfontosabb, hogy az összes Magyaroroszágon használt vakcina hatásos és biztonságos. Ahogyan Merkely professzor úr mondta, az a jó oltás, ami már a vállunkban van.

Ezzel együtt teljesen megértem az emberek érzéseit, hiszen egy váratlan, és új helyzettel találkoztunk, érthető, hogy mindenki félti a saját és szerettei egészségét. Természetes, hogy a megoldást jelentő vakcinával kapcsolatban is nagy a kíváncsiság és sok kérdés felvetődik.

Az biztos, hogy a hosszútávú és megnyugtató megoldást kizárólag a vakcina jelenti. Minden élet számít, és sajnos még mindig naponta mintegy 100 embert veszítünk el. Az emberélet mellett a munkahelyek is számítanak, a vírus az egészségünk mellett a gazdaságot is megtámadta, a magyar gazdaság naponta 10-15 milliárd forintot veszít a járvány miatt.

Akkor járunk el helyesen, ha az orvosokra hallgatunk, a vakcina ugyanis nem politikai kérdés, hanem egészségügyi, éppen ezért nem is politikusok döntenek, hanem orvosok, virológusok, tehát szakemberek. Egy vakcina engedélyezését szigorú egészségügyi protokoll határozza meg, a szakemberek elemzik a vakcina dokumentációját, kiutaznak a gyártóhelyre, helyszíni vizsgálatot hajtanak végre, és a már beérkezett szállítmányokat is ellenőrzik. Nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy a lehetőséget megteremtsük a szakembereknek arra, hogy dönteni tudjanak. Beszereztük a dokumentációt, megszerveztük a kiutazást Oroszországba és Kínába, és segítettünk, hogy a magyar szakemberek konzultálhassanak a külföldi kollégáikkal. A magyar orvosok ennek a munkafolyamatnak végén mondták azt, hogy az orosz és a kínai vakcina is hatásos és biztonságos. Nincs okunk kételkedni a szavukban.  

A kínai Sinopharm-vakcinát már több mint 40 millióan megkapták világszerte, egymillióan Szerbiában is, köztük rengeteg vajdasági magyar. Az orosz Szputnyik vakcinával is több millió embert beoltottak már. Egyik vakcinával kapcsolatban sem érkezett hír sehonnan váratlan mellékhatásról.

Egyáltalán miért van szükség keleti vakcinákra?

A kérdés jogos, de a válasz egyszerű. Mint az ismert, az Európai Unió tagállamai közös vakcinabeszerzés mellett döntöttek. Ez egyébként szerintem jó ötlet – lett volna. Logikus, ha egy ekkora közösség országai együtt lépnek fel. A baj az, hogy ezt a beszerzést elrontották, ezt már az Európai Bizottság elnöke is elismerte. Késői szerződés, nem elegendő mennyiség lekötése, a helyzet súlyosságának alábecsülése, lassú engedélyezés, hogy néhányat említsek a hibák közül. Ezeknek a hibáknak nem örülök, de megtörténtek, és mivel az uniós beszerzés lassú és akadozik, pillanatnyilag rengeteg vakcina van Európában papíron, a valóság azonban egészen más képet mutat. A Pfizer sokkal kevesebbet szállít, mint amennyit ígért, az Astrazenecáról jóformán minden nap azt lehet olvasni, hogy a vállaltnál sokkal kevesebbet szállít, mint amennyit vállalt, és a Modernával is hasonló a helyzet. A közös beszerzésből várt vakcináknak eddig mindössze 5 százaléka érkezett meg Magyarországra. Az Európai Unióban az átoltottsági szint pedig a 4 százalékot sem éri el, ezzel szemben az átoltottság Izraelben 50, az Egyesült Királyságban 26, Amerikában 13 százalékos.

Nos, ezért van szükség a magyar megoldásokra, a saját beszerzésekre. Az orosz és a kínai vakcinának köszönhetően május végéig 3,5 millió emberrel többet tudunk beoltani, mint egy hasonló méretű uniós ország. Persze támadtak és támadnak bennünket itthon is és külföldön is, de ezt már megszoktuk. Támadtak minket az orosz vakcina miatt, majd elsőként Merkel kancellár, őt követően pedig számos európai vezető beszélt annak szükségességéről. Hasonló a helyzet a kínai vakcinával is.    

Melyik oltást kik kaphatják?

Magyarországon jelenleg 5 vakcina áll rendelkezésre, ezek az orosz Szputnyik, a kínai Sinopharm, illetve a Pfizer, a Moderna, valamint az Astrazeneca. Mindegyik oltás beadható 18 év fölöttieknek, az Astrazenecával Magyarországon 60 év fölöttieket nem oltanak. Az oltás beadásánál az orvos természetesen figyelembe veszi, ha a paciensnek krónikus betegséges van, és az adott helyzetnek megfelelő döntést hoz. Ma a Magyarországon lévő vakcinák mindegyike biztonságos, képes védettséget adni a vírusfertőzés ellen.

Hogy halad az oltási terv? Látható-e a várható oltási menetrend, ami segít a nagykovácsi lakosokat megnyugtatni? Mikorra tervezik az átoltottságot?

Látható, hogy minden a felhasználható vakcina mennyiségén múlik, ha van vakcina, tudunk tömegesen oltani, ha nincs, akkor nem. Ez ilyen egyszerű. Mindent megteszünk azért, hogy biztonságos és hatásos vakcinát hozzunk nagy mennyiségben Magyarországra.

Az oltási tervről is orvosok, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei döntenek. Az emberek beoltása az oltási rendnek megfelelően zajlik, ütemét a rendelkezésre álló vakcina mennyisége és típusa határozza meg. Első körben az egészségügyi és egészségügyben dolgozók oltása indult el, még december végén, ez a folyamat már le is zárult. Ezután az idősotthonok, szociális intézmények lakóit és dolgozóit kezdték el beoltani január elején, több mint 84 ezren kaptak oltást, közülük 77 ezren már a második adagot is megkapták. Jelenleg két nagy kockázati csoport beoltása folyik párhuzamosan, február elején kezdődött a védőoltásra regisztráltak közül a legidősebbek, majd a 60 év alatti krónikus betegek oltása, mivel ők vannak leginkább kitéve a koronavírus súlyos, akár halálos szövődményeinek.

Egyre több vakcina érkezik Magyarországra, de szeretném most is felhívni a figyelmet a szabályok betartásának fontosságára, a maszkviselés, a kézmosás és a távolságtartás életet menthet. Mindenkinek a kitartására és fegyelmezettségére szükség van.