Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata a közterületen álló platánfákat azok megőrzése, egészségi állapotuk javítása érdekében injektálásos növényvédelmi eljárást végzünk, a szükséges beavatkozás előre láthatóan e hónap folyamán kivitelezésre kerül.

A tavalyi évben a település egyik közterületen álló juharlevelű platánja hirtelen gyorsasággal elhalt, a belőle vett minta laborvizsgálata során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) botryosphaeriás gombafertőzést mutatott ki a platán haláláért felelős kórokozóként. Ugyanezen fa helyszíni ellenőrzése során a fán, valamint közeli platán szomszédján apiognomoniás gombafertőzés és platán csipkéspoloska kártétele is megfigyelhető volt. Az idei évben ismét elvesztettünk egy közterületi platánt, hasonlóan gyors lefolyású elhalással, miközben az apiognomonia és csipkéspoloska jelenléte számos közterületi platánunkon jelenleg is megfigyelhető.

  

Apiognomonia veneta és platán csipkéspoloska (Corythucha ciliata) közterületi fáinkon

A fentiek alapján született az a döntés, hogy a közterületi platánjainkon azok megőrzése, védelme és egészségi állapotuk javítása céljából injektálásos növényvédelmi eljárást végzünk. Az eljárás során a hatóanyagot a növényvédelmi szakemberek speciális injektorral juttatják közvetlenül a fák törzsébe, ahonnan saját nedvkeringésük oldja meg annak további szállítását. Tekintettel a platánok díszfa jellegére és az eljárás technológiájára és jellemzőire, növényvédő szer nem kerül a környezetbe, így élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása nem szükséges. Azon Lakosokat, akiknek az ingatlana előtti, közterületen álló platán érintett az eljárásban, külön is értesítjük.

A platánjaink védelmét célzó növényvédelmi injektálással kapcsolatban további információval a Településüzemeltetési, Beruházási és Pályázati Osztály tud szolgálni.