2021. január 1-én jelent meg a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020.(XI.25.) számú kormányrendelet, amelynek 6.§-a sorolja fel a támogatható építési tevékenységeket. Ezek között azonban szerepel néhány olyan is, amelynek megvalósításához egyszerű bejelentés, településkép-védelmi szakmai konzultáció vagy településképi bejelentési eljárás szükséges, illetve amelynek elvégzése során egyes országos és/vagy helyi jogszabályban foglalt előírásokat kötelező betartani.

 

A hatályos jogszabályok szerint a meglévő épületen végzett bármely helyreállítás, felújítás, korszerűsítés, átalakítás, bővítés, vagy a rendeltetés módosítása és ezek hatása a szomszédos építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység rendeltetésszerű használatát nem korlátozhatja. Korlátozásnak minősül például a klímaberendezések, hőszivattyúk, szellőző berendezések által keltett, főként az éjszakai nyugalmat megzavaró zaj- és rezgéshatás, de a kémények által kibocsátott égéstermék, füst is.

 

A megújuló energiaforrások alkalmazásával korszerűsített fűtési rendszer, a klímaberendezés beépítése, cseréje és a napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje során a helyi rendeletekben foglaltakat is be kell tartani.

A homlokzaton mesterséges szellőzéshez kivezetést létesíteni, továbbá helyiségszellőztető vagy klimatizáló berendezést elhelyezni csak a 2008. szeptember 12. előtt használatba vett, meglévő épületen lehet, és csak akkor, ha az a környezetet zaj-, rezgés-, vagy más káros hatással nem szennyezi. Épületek homlokzatán és tetőfelületén ablakklíma berendezés és klíma-berendezések kültéri egysége csak az épület megjelenéséhez illeszkedve, közterületről nem láthatóan helyezhető el. A kondenzvíz elvezetéséről megfelelően gondoskodni kell, az közterületre vagy szomszéd telekre nem folyhat át, továbbá meg kell felelni a zajvédelmi előírásoknak. A keletkező meleg levegőt a szomszédos épületek, rendeltetési egységek zavarása nélkül kell elvezetni.

 

Napelem a védett „Ófalu” településrész területén álló épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén nem, nem védett területen épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén csak takartan helyezhető el.

 

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az Ófalu településképi szempontból meghatározó településrészének területén új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése esetén, ha a kémény magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. A 6,0 m-t nem meghaladó magasságú kémény építési engedély nélkül, az ennél magasabb csak építési engedéllyel létesíthető. Új égéstermék-elvezető esetén - mind kivitelezés közben, mind a befejezést követően - kéményseprő-nyilatkozat megrendelése szükséges. Az égéstermék-elvezető kizárólag használatra alkalmas minősítésű kéményseprő-ipari nyilatkozat kiadását követően üzemeltethető.

 

Homlokzati égéstermék-elvezetőt létesíteni csak a 2008. szeptember 12. előtt használatba vett, meglévő épületen lehet, és csak abban az esetben, ha a kivezetési helytől mért 10,0 m távolságon belül nincs másik épület. A gázkészülék égéstermékének homlokzatra történő kivezetése – szigorú telepítési előírások betartása mellett – csak műszaki szükségességből, a homlokzatképzéssel megfelelően összehangolt műszaki megoldással lehetséges.

 

Az épületek külső festése, színezése és a tető cseréje, felújítása során a különböző településrészeken kötelezően betartandó építészeti követelményeket a TKR tartalmazza.

Amennyiben a tetőcsere a tetőszerkezet – pl. külső hőszigetelés miatti – megemelését eredményezi, a tevékenység bővítésnek minősül, ezért egyszerű bejelentéssel történhet. A bejelentést megelőzően kötelező a településkép-védelmi szakmai konzultáció. Az épületmagasságot és homlokzatmagasságot ellenőrizni kell, annak érdekében, hogy az épület továbbra is megfeleljen az építési övezetre előírt magassági követelményeknek.

 

A kerítés kialakítását az OTÉK-ban, a TKR-ben leírtak, valamint az egyes, településképi szempontból meghatározó településrészek részletes leírásában foglaltak szabályozzák, kitérve pl. a kerítés színezésére is.

A kerítésnek teljes egészében a saját ingatlanon kell állnia. Nagykovácsiban teljesen tömör kerítés az ingatlan határain nem létesíthető, és a kerítés magassága legfeljebb 1,8 m lehet. Az Ófalu településképi szempontból meghatározó területén a közterülettel határos kerítés építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése településképi bejelentési körbe tartozik.

 

A gépjárműtároló építése nem engedélyköteles tevékenység, amennyiben az építmény mérete nem haladja meg a nettó 100 m³ térfogatot és a 4,5 m gerincmagasságot. Ezt az építményt azonban csak az építési helyen belül lehet elhelyezni a telken, vagyis az övezetre előírt elő-, oldal- és hátsókert területén belül még részben sem állhat, bruttó területét pedig bele kell számítani a telek beépítettségébe és szintterületi mutatójába. Ez alól a támfalgarázs kivétel, amely az előkertben akkor létesíthető, ha a tereplejtés a 15 %-ot meghaladja. Bruttó területe beleszámít a terepszint alatti beépítettségbe. Az utcai telekhatáron, vagy attól mért 3 méteren belül álló, terepszint alatti gépjárműtároló homlokzatának szélessége legfeljebb 6 m, magassága maximum 3,5 m lehet. Az ingatlan határain és azoktól mért 1 m-es sávban a természetes terepfelszínt megváltoztatni nem lehet, ezért a támfalgarázs oldalfala közvetlenül a telek határára, illetve attól 1 m-nél közelebb nem kerülhet, és – a bejárat felőli oldal kivételével – legfeljebb 1,00 m-rel emelkedhet ki a környező (szomszédos) és a csatlakozó terepszintből.

 

A HÉSZ-ben leírtak betartásával az ingatlanon - építési engedély nélkül, és akár az előkertben is - létesíthető egy minden oldalán nyitott kerti tető, amelynek egylakásos épület esetén legfeljebb 25 m²-es lehet az alapterülete.

 

Kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtetőt, védőtetőt építési engedély nélkül lehet létesíteni. Amennyiben az előtető, védőtető konzolos kinyúlása meghaladja az 1,5 m-t, akkor az afölötti terület beleszámít a telek beépítettségébe. Ha az előtető nem konzolos, hanem a szerkezete le van támasztva pillérrel, oszloppal, és csatlakozik az épület szerkezetéhez, épületbővítésnek minősül, így településkép-védelmi szakmai konzultáció lefolytatása után, egyszerű bejelentéssel lehet megvalósítani. Az ilyen előtető teljes bruttó alapterülete növeli a telek beépítettségét.

    

A telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m-nél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása építési engedély nélkül végezhető, vagyis egy terasz létesítéséhez, annak magassági szintje megállapításakor és a hozzá kapcsolódó tereprendezés megtervezésekor ezt is figyelembe kell venni.

 

A nyitott terasz létesítése nem engedélyköteles tevékenység, épületbővítésnek sem minősül, területe, amennyiben a környező terepből 1,0 m-nél magasabbra nem emelkedik ki, a telek beépítettségébe sem számít bele. Azonban a zöldterületet, ezzel a telek zöldfelületi mutatóját csökkenti.

A fedett terasz kialakítása épületbővítésnek számít, létesítése esetén településkép-védelmi szakmai konzultációt kell lefolytatni az egyszerű bejelentést megelőzően. Bruttó területe növeli a telek beépítettségét.

 

Konzolos szerkezetű, a terepcsatlakozástól legalább 2 m-rel magasabban kialakított erkély esetén az erkély épülettől számított 1,5 m-es sávban lévő vízszintes vetülete nem számít bele a telek beépített területébe, az azon túli azonban igen.

Ha az erkély pillérrel, oszloppal letámasztott szerkezettel épül, teljes vízszintes vetülete beleszámít abba. Az ilyen erkély építése épületbővítésnek számít, ezért egyszerű bejelentéssel létesíthető. Konzolos erkély - legfeljebb 1,0 m benyúlással – az oldalkertbe csak akkor nyúlhat bele, ha az oldalkert mérete legalább 4,0 m. A túlnyúló épületrész hossza legfeljebb az adott teljes épülethomlokzat hosszának 4/5-e lehet. Az erkély létesítése előtt településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni.

 

Ingatlanon belüli térburkolat készítése során figyelembe kell venni az építési övezetben a HÉSZ szerint előírt minimális zöldfelületi mutató értékét. Ez napjaink szélőséges időjárási viszonyai között különösen fontos tényező, hiszen a zöldfelületek segítenek a nyári hőség elviselhetőbbé tételében, egy-egy kiadós zápor vagy rapid hóolvadás esetén pedig meggátolhatják a csapadék nagy részének a szomszédos ingatlanra vagy közterületre, esetleg a saját épületbe zúdulását.

 

Az épülethez szerkezetileg csatlakoztatott télikert létesítése épületbővítés, így az egyszerű bejelentéssel megvalósítható építési tevékenységek körébe tartozik. A bejelentés megtétele előtt kötelező a településkép-védelmi szakmai konzultáció. A télikert bruttó alapterülete növeli a telek beépítettségét és szintterületi mutatóját, és magassága módosítja az épületmagasság és homlokzatmagasság értékeit is.

 

Az épületen, épületben végzett minden olyan építési tevékenység (pl. tetőszerkezet cseréje, galéria, lépcső, erkély építése) ami az épület jogszabályban meghatározott meglévő szerkezetét érinti, vagy tartószerkezeti elem létrehozását eredményezi, kivitelezési dokumentáció alapján, szakember közreműködésével végezhető. 

Az egyszerű bejelentéshez kötött építőipari kivitelezési tevékenység kivitelezési dokumentációja legalább a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendeletben meghatározott tartalmú egyszerű bejelentési dokumentáció.

 

Annak érdekében, hogy a tervezett otthonfelújítási támogatás során mindenki betartsa a vonatkozó, akár országos, akár helyi jogszabályokban foglaltakat, célszerű még a tervezési fázisban érdeklődni Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal, Településüzemeltetési, Beruházási és Pályázati Osztályán vagy a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya Budakeszi Építésügyi Osztályán.

 

Hatályos jogszabályok:

 

  • az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (ÉTv.)
  • az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) kormányrendelet
  • az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) számú kormányrendelet (OTÉK)
  • a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI.13.) kormányrendelet
  • az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) kormányrendelet
  • a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X.29.) számú kormányrendelet
  • helyi építési szabályzat - https://nagykovacsi.hu/helyi-epitesi-szabalyzat  (HÉSZ)
  • településképi rendelet - https://nagykovacsi.hu/helyi-epitesi-szabalyzat/rendelet-nagykovacsi-nagykozseg-telepuleskepenek-vedelmerol  (TKR)

                                                                                                Tóthné Halász Hedvig

                                                                                         Építésügyi Tájékoztatási Szolgálat