Tisztelt Lakosok!

Önkormányzatunk megbízásából folyamatban van településrendezési eszközeinknek – Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat – átfogó felülvizsgálata és a hatályos, felsőbb jogszabályokkal történő összhangba hozása. A munka a programalkotási fázisban van, tárgyalása a jövő év első felében várható. Ugyanakkor a Budakeszin működő járási építéshatóság több kérdésben is jelezte, hogy a HÉSz szövegezésében ellentmondások   tapasztalhatók, illetve az ún. alábányászottsággal érintett területeken a hatályos szabályozás tulajdonképpen ellehetetleníti az építési övezetben megengedett méretű épületek létrehozását. Ezért – a hatósági eljárások gördülékenységének biztosítása érdekében – a mellékletben részletezettek szerinti módosítások, korrekciók történnének. Ezek a javítások az egyes terület-felhasználások, építési övezetek beépítési intenzitását nem érintik. Mindezek alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendeletben (Rendelet) foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata megrendelésére elkészült Nagykovácsi Nagyközség Helyi Építési Szabályzata módosításának tervezete. A tervezett módosítás jellege lehetővé teszi, hogy e terv módosításának egyeztetése a Rendelet 41.§ szerinti, ún. egyszerűsített eljárás keretében történjen. Az egyeztetés részét képezi - Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának a partnerségi egyeztetés szabályait megállapító 24/2014. (III.13.) számú határozata mellékletében foglaltaknak megfelelő – lakossági véleményezés. Ennek megfelelően a HÉSz módosítás tervezete megtekinthető a honlapon, http://nagykovacsi.hu/e-onkormanyzat/epitesugy/  
                                                                                                          Györgyi Zoltán
                                                                                                               főépítész