A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Központi Ügyfélszolgálata 2020. december 12-én, szombaton is várja ügyfeleit.
Ez év december 12-én pénteki munkarend szerint várja ügyfeleit a NAV Pest megyei Központi Ügyfélszolgálata (1132 Budapest, Kresz Géza utca 13-15.). Adóügyeiket ezen a héten, szombaton 8:30 és 11:30, pénteken 8:30 és 12 között intézhetik a fenti címen.
A járványhelyzetben a NAV igyekszik minimalizálni az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatokat, ezért a hivatal a várakozókat ütemezetten fogadja. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van.
Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést. A NAV honlapján, a nyitólapon már elérhetők különböző, az adózókat veszélyhelyzetben segítő információk. Amennyiben nem elkerülhető a személyes megjelenés, foglaljon időpontot honlapunkon, a www.nav.gov.hu –n.
A NAV általános tájékoztatórendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága