Wambach Krisztina, a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára
Wambach Krisztina tanárnő szinte a kezdetektől részt vesz a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola életében. Nemcsak mint zongoratanár és korrepetítor nélkülözhetetlen az iskola számára, hanem a Nagykovácsi Zenei Alapítvány kurátoraként is sokat tesz a nagykovácsi gyerekek művészeti oktatásáért.
Wambach Krisztinát neves budapesti zeneiskolából csábították Nagykovácsiba 24 évvel ezelőtt, és Ő azóta is rendületlen hittel, odaadással végzi munkáját, űzi hivatását településünkön. Tanítja, terelgeti a nagykovácsi gyerekeket, igyekszik őket már a tanulás kezdetétől fogva nyitottá, fogékonnyá tenni az igényesen megformált zenei hang szépségére. Kreativitására, egyedi képzelőerejére jellemzően kamaracsoportokat hozott létre, ahol növendékei átélhetik a zenei „teremtés” örömét is.
Fontos számára tanszaka igazi közösséggé formálása, ahol kicsik és nagyok egymást elfogadva, támogatva élhetik meg a közös zenélés élményét. Az elmúlt években számtalan, több művészeti ággal összekapcsolt produkciót hozott létre, melyek során bábok, díszletek, koreográfiák, előadott jelenetek készültek a 4, 6, 8, esetenként akár 12 kezes átirataihoz.
A zongoratanításon keresztül igazi hivatásának érzi, hogy növendékei személyiségfejlődésében is segíthessen. Vidám alaptermészetéből adódóan könnyen megtalálja a közös hangot növendékeivel. Végtelen türelemmel és empátiával feloldja az esetlegesen bennük rejlő görcsöket, szorongásokat, a legzárkózottabb kisdiák is kinyílik, megnyílik a jókedvű, oldott légkörű zongora órák hatására.
Különlegesen érzékeny pedagógiai képességére utal, hogy vak, autista gyermeket, aki alig fogad el közelében bárkit is, olyan magas színvonalon tanított meg zongorázni, hogy kollégái meghatódva, mély elismeréssel adózva tekintettek rá.
Minden túlzás nélkül elmondható, hogy Krisztináért rajonganak növendékei. Szakmai tapasztalata, munkája iránti alázata, a tanításban elért eredményei, művészi vénája méltán nagyrabecsülést és elismerést vált ki kollégái körében is.
Nincs olyan rendezvény Nagykovácsiban, ahol Ő vagy növendékei ne szerepelnének akár az Általános Iskola, Öregiskola, önkormányzati vagy civil rendezvényre gondolunk. Fújjon szél, essen eső, cimbalmot, vagy zongorát kell szállítani, Rá mindig lehet számítani! A Művészeti Iskola nagyszabású rendezvényeinek motorja, fő mozgatórugója.
Wambach Krisztina kiváló pedagógus, sziklaszilárd támasza a Nagykovácsi Művészti Iskolának. Olyan ősi bölcsesség árad belőle, amit mindenki megérez, aki a közelébe kerül. Igazgatójuk, Gáspár Kornélia szavaival: „Krisztina olyan barát, kolléga, pedagógus, akire méltán büszkék vagyunk, és büszke lehet rá Nagykovácsi is! Munkássága méltóvá teszi Őt a Nagykovácsiért Emlékérem kitüntetésre.”
Szívből gratulálunk a kitüntetéséhez, további sikereket kívánunk a zene, a zeneiskola és a magánélet terén egyaránt.