Nagykovácsi továbbra is zárva van a kirándulók előtt

 

 

A helyi lakosok egyéni szabadidős sporttevékenységet, szabadidős célú gyalogos közlekedést külterületen, valamint a település belterületén - lehetőség szerint a zöldterületeken - egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytathatnak azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.

A más településről autóval érkezőket Nagykovácsi határában visszafordítjuk, a tömegközlekedéssel utazókat pedig a buszmegállókból irányítjuk vissza a rendészeti szervek tagjainak segítségével.

Nem érinti a korlátozás mindazokat, akik a 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletben meghatározott alapos indok valamelyikét tudják igazolni, így pl. Nagykovácsiban van ingatlanuk, illetve segítségre szoruló rokonhoz, vagy munkavégzés céljából érkeznek. Természetesen a nagykovácsiak is csak alapos indokkal hagyhatják el a települést.

A kijárási korlátozás megszegőivel szemben helyszíni bírság kerülhet kiszabásra.