Karczewicz Ágnes neve összeforrott Nagykovácsival és összeforrott a nagykovácsi gyerekek, családok életével. Hivatása és élete olyan példa, és olyan érték ma településünkön, amely nélkül kevesebbek és szegényebbek lennénk. Sokak számára szinte láthatatlan a munkája, melyet végtelen elhivatottsággal, alázattal és szerelemmel tesz immár több, mint 40 éve. Olyan ember ő, aki mindig másokról gondolkodik, másokért cselekszik, a legjobbat adja önmagából. Hittel, szívvel, ésszel.

Karczewicz Ágnes 1958-ban született Cegléden. Olyan apró koraszülött volt, hogy örökbefogadó anyja a sublód fiókjába tette bölcső híján és egy szitával takarta le, hogy el ne vigye a macska. A törékeny kicsi lány küzdőnek, kitartónak, álmokat megvalósítónak született és maradt is mind a mai napig. Pedagógussá lett, mert az ég is annak teremtette, hogy segítsen, hogy megértsen és tanítson.

1983-ban végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakán. A Zugligeti Óvoda vált szakmai kibontakozásának nyitó terepévé, ahol a Freinet pedagógia egyik legnevesebb hazai képviselője és gyakorló mestere lett. Alapító tagja volt a Magyarországi Freinet Egyesületnek, amely szervezettel a hazai táborok szervezését is vállalta. A „Hétköznapi varázslatok” címet viselő országosan adaptálható pedagógiai program szerzőjeként az ország egyetlen gyakorló óvodapedagógusa volt, aki ilyen volumenű tudományos művet alkotott. Tette mindezt három gyermeke születése és nevelése közben, egyedülálló édesanyaként.

2000-ben Nagykovácsiban, szellemi társával megalakították a Boróka Óvodai Alapítványt és a hozzá kapcsolódó családi napközit.

A 2004-es év hozta el Ági számára a találkozást a Kispatak Óvodával, mely utolsó munkahelye lett egészen a nyugdíjig. Szakmai élete itt teljesedett ki az országos hírnévig és elismertségig. Fejéből egyedi és innovatív pedagógiai művek bújtak elő sorra, amelyekből a pedagógus társadalom java tanulta el tőle a nevelés-oktatás titkait.

Több, mint 15 könyv viseli nevét szerzőként, a legnevesebb hazai könyvkiadók versengenek azért, hogy következő műve náluk jelenhessen meg. Számos szellemi alkotása ma már tananyag a hazai óvodapedagógus képzésben.

Előadóként személyesen is átadja a tudást, a gyakorlatot, melyet immár javarészt Nagykovácsiban szerzett. A Cinege csoport évek óta fogalom szakmai berkekben. Nagykovácsiról pedig már határainkon túl is hallhatnak Ágitól a konferenciákon.

A Zsámbéki Tanítóképző Főiskola óraadó tanáraként hallgatók százai itták gyakorlati élményekkel tűzdelt szavait hosszú éveken át. A Budapesti Tanítóképző Főiskolának is rendszeresen meghívott előadója.

Civil élete összefonódott a tanítással, hiszen felkérést kapott a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány munkájának koordinálására, a szakmai munka szervezésére. Több, mint 10 évig végezte a képzések és jótékonysági munka dandárját a családokért és a gyerekek fejlődésének támogatásáért.

Tovább szélesítette tanítói szerepvállalását, amikor a közösségi háló adta lehetőségeket kihasználva igyekezett még szélesebb körben megszólítani a családokat és a családokért dolgozó szakembereket. A facebook világában bebizonyította, hogy örökké fiatal marad és folyamatosan képes tanulni azért, hogy adhasson. A „Kincsek és kacatok szülőknek, gyerekeknek, óvodáknak” elnevezésű oldal, 50.000 főt meghaladó tábora megmutatta Ági személyiségének és tudásának hatását közel és távol egyaránt.

2014-től felkérésemre vállalta el 2022-ig Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Humánpolitikai bizottságának külsős tagi feladatait. A Képviselő-testületek két cikluson keresztül számíthattak rá oktatáspolitikai, környezetvédelmi és szociális kérdésekben, hogy segítségével a legjobb döntést legyenek képesek meghozni.

Nagykovácsiban két civil egyesület is tagjai között tudhatja Ágit. A Szépkovácsi Faluszépítő és Közösségépítő Egyesület önkénteseként folyamatosan részt vállal a település értékeinek megőrzésében. Aktív munkájára és jobbító gondolataira egyaránt számíthat a civil kör.

A Családkovácsoló Egyesület alapító tagjaként a Nagykovácsiban élő családokról kíván gondolkodni, és tenni érük. Szeretné visszaadni számukra a generációkon átívelő tudásmegosztást értékekről, cselekvési lehetőségekről. Ági célja civilként is harmonizál szakmai énjével, hiszen küldetésének tekinti a gyermekek és a felnőttek pozitív érzelmi beállítódásának előmozdítását a közösségi cselekvések, programok útján. Gyökereket és szárnyakat szeretne adni minden Nagykovácsinak.

Elismerései közül két országos díj jelent kiemelkedő tisztelgést.

2015-ben az Aranyanyu díjazottak sorában 2. helyezett lett, amelyre a nagykovácsi családok nevezték. Az Aranyanyu díj csak nőknek szól és célja, hogy olyan segítő foglalkozású nőket kutasson fel, mutasson be és díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat.

2018-ban pedig a Brunszvik Teréz díjat vette át Kásler Miklós oktatási minisztertől. Ez a díj olyan szakmai elismerés, amely kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért és az óvodapedagógus képzésben kiemelkedő munkát végző oktatók elismeréseként adományozható.

Ági ma már nyugdíjasként dolgozik Nagykovácsiért, a nagykovácsi gyerekekért. Töretlenül és vég nélkül, szerelemmel.

Karczewicz Áginak köszönettel tartozunk, mert vele és általa egy jobb világ lett Nagykovácsi, mindannyiunk otthona. Köszönjük Ági!