A kormány egy hónappal ezelőtt döntött arról, hogy a mikro- kis- és középvállalkozásokat 2021-ben azzal is segíti, hogy számukra elengedi az iparűzési adó felét. Ez alapból az önkormányzatoknak rendkívül fontos bevételi forrása. Már a döntéskor világossá vált, hogy a 25 ezer fő alatti települések automatikus kompenzációban részesülnek, ennek részletei jelentek meg a 4/2021. (I.14.) Korm. rendeletben.

A döntés legfontosabb pontja, hogy a 25 ezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat a 2021. évben kieső iparűzési adóbevételének összegével megegyező központi költségvetési támogatásra jogosult.

A támogatást az önkormányzat költségvetésének elfogadása után két egyenlő részletben, legkésőbb 2021. június és október hónapban folyósítják. A kapott összeggel a ténylegesen befolyt adóbevétel alapján 2022-ben el kell számolni. Így keletkezhet pótigény, vagy visszafizetési kötelezettség.

A támogatással együtt is 2021-ben és 2022-ben kevesebb iparűzési adóbevételt várhatnak a települési önkormányzatok, e körben Nagykovácsi is. Az adóalapot ugyanis az érezhetően csökkent teljesítményt nyújtó gazdaság tavalyi és idei eredményei jelentik.