HATÁROZAT

 

A 2026. június 30. napján kelt, 1/8292-4/2026. számú határozattal Nagykovácsiban a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében elrendelt

 

III. fokozatú vízkorlátozást a mai nappal

 

feloldom.

 

E határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs, az a közléssel végleges és végrehajtható.

Az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. A Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával szemben indított perben kérheti a Budapest Környéki Törvényszéktől (1146 Budapest, Hungaria krt.179-187.) a határozat megváltoztatását. A keresetlevelet — ha törvény eltérően nem rendelkezik — a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani. A keresetet a személyesen eljáró természetes személynek papír alapon, vagy elektronikus úton, Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának címezve a Nagykovácsi Polgármesteri Hivatalnál (2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61.) kell benyújtania.

A keresetet a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet az ellenérdekű féllel szemben kizárólag elektronikus úton nyújthatja be Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatához. A közigazgatási per illetéke 30.000 Ft, a felet illeték feljegyzési jog illeti meg a közigazgatási bírósági eljárásban. Ha egyik fél sem kérte tárgyalás tartását, és azt a bíróság sem tartja szükségesnek, a bíróság az ügy érdemében tárgyaláson kívül határoz.

A keresetlevél benyújtásának a közigazgatási cselekmény hatályosulására nincs halasztó hatálya, a közigazgatási per kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben azonnali jogvédelem iránti kérelemként a halasztó hatály elrendelését kérheti.

 

INDOKOLÁS

 

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleménye szerint az Országos Tisztifőorvos a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást meghosszabbította az ország egész területére 2026. június 27-én (szombat) 00:00 órától 2026. július 01-jén (szerda) 24:00 óráig. Mivel a hőség következtében a szolgáltató DMRV Zrt. tájékoztatása szerint a vízellátó rendszerek kiélezett üzemben, maximális kihasználtsággal üzemeltek, és a vízigények folyamatosan rekordközeli mértéket mutattak a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében 2026. 06. 30. napjától visszavonásig III. fokozatú vízkorlátozás került elrendelésre.

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a szolgáltatási területén fekvő településeken jelenleg mindenhol zavartalan a vezetékes vízellátás. Bár a rendkívüli kánikula és a hálózat túlterheltsége országszerte komoly kihívás elé állította a vízellátó rendszereket, társaságuk jelenleg olyan helyzetben van, hogy a legmagasabb fokú vízkorlátozást csökkenteni tudja.

Mindezeket figyelembe véve a III. fokozatú vízkorlátozás 2026. július 2. napjától feloldásra kerül, a 1/8292-2/2026. számú határozattal elrendelt II. fokozatú vízkorlátozás hatályban marad.

 

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (továbbiakban: Vtv.) 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint a települési önkormányzat feladata a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 83. § szerint:

  (1) Ha a közműves ivóvízellátásra rendelkezésre álló vízmennyiség természeti vagy egyéb elháríthatatlan okból csökken, a vízfogyasztás korlátozható. A vízkorlátozás időszakában foganatosítandó közigazgatási intézkedéseket a jóváhagyott tervnek és a megállapított fogyasztási rendnek megfelelően a polgármester rendeli el.

(2) A vízkorlátozás közzétételéről, a végrehajtás ellenőrzéséről a jegyző gondoskodik”

 

Fentiek alapján a határozat rendelkező része szerint döntöttem.

 

Határozatom a Vtv. 4. § (1) bekezdés c) pontján és víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § alapul. Hatáskörömet és illetékességemet az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 9. § és 16. §-ban foglaltak, valamint a Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján állapítottam meg.

 

A közigazgatási per lehetőségét az Ákr. 114. § alapján biztosítottam, a közigazgatási perrel kapcsolatban a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 39. §, 50. § és 77. § alapján, a közigazgatási bírósági eljárás illetékéről, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján adtam tájékoztatást.

 

Nagykovácsi, 2026. július 2.

  

  Kiszelné Mohos Katalin

polgármester