HATÁROZAT
A 2025. június 26. napján kelt, 1/8839-2/2025. számú határozattal Nagykovácsiban a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében elrendelt
II. fokozatú vízkorlátozást a mai nappal
feloldom.
E határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs, az a közléssel végleges és végrehajtható.
Az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. A Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával szemben indított perben kérheti a Budapest Környéki Törvényszéktől (1146 Budapest, Hungaria krt.179-187.) a határozat megváltoztatását. A keresetlevelet — ha törvény eltérően nem rendelkezik — a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani. A keresetet a személyesen eljáró természetes személynek papír alapon, vagy elektronikus úton, Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának címezve a Nagykovácsi Polgármesteri Hivatalnál (2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61.) kell benyújtania.
A keresetet a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet az ellenérdekű féllel szemben kizárólag elektronikus úton nyújthatja be Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatához. A közigazgatási per illetéke 30.000 Ft, a felet illeték feljegyzési jog illeti meg a közigazgatási bírósági eljárásban. Ha egyik fél sem kérte tárgyalás tartását, és azt a bíróság sem tartja szükségesnek, a bíróság az ügy érdemében tárgyaláson kívül határoz.
A keresetlevél benyújtásának a közigazgatási cselekmény hatályosulására nincs halasztó hatálya, a közigazgatási per kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben azonnali jogvédelem iránti kérelemként a halasztó hatály elrendelését kérheti.
INDOKOLÁS
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan június 24-én (kedd) 00.00 órától június 26. (csütörtök) 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást adott ki. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a rendkívüli időjárás elhúzódására lehetett számítani. Ellátásért felelősként – az előre jelzett, Kálvária dombon található víztározót is érintő áramszünet miatt – telefonos megkeresésre a DMRV Zrt. Műszaki igazgatója elmondta, hogy a vízellátás biztosítása aggregátorokkal folyamatos, de a Kálvária dombi víztározó medencében alapvetően alacsony a vízszint, így az elrendelt hőségriadóra figyelemmel, indokolt a II. fokú vízkorlátozás elrendelése. Az időjárási viszonyok miatt az elmúlt időszak extrém mértékű vízfelhasználása a közüzemi hálózatban nyomáscsökkenést, vízhiányt idézhet elő.
Fentiekre tekintettel a II. fokú vízkorlátozás a 2025.június 26. napján kelt 1/8839-2/2025. számú határozattal került elrendelésre.
Az időjárás változásának és megtett korlátozó intézkedésnek köszönhetően a vízellátó rendszer egyensúlya jelenleg stabilnak tekinthető, a szolgáltatási területen nem alakult ki vízhiány. Mindezeket figyelembe véve a II. fokozatú vízkorlátozás 2025. július 8. napjától feloldásra kerül.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (továbbiakban: Vtv.) 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint a települési önkormányzat feladata a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 83. § szerint:
(1) Ha a közműves ivóvízellátásra rendelkezésre álló vízmennyiség természeti vagy egyéb elháríthatatlan okból csökken, a vízfogyasztás korlátozható. A vízkorlátozás időszakában foganatosítandó közigazgatási intézkedéseket a jóváhagyott tervnek és a megállapított fogyasztási rendnek megfelelően a polgármester rendeli el.
(2) A vízkorlátozás közzétételéről, a végrehajtás ellenőrzéséről a jegyző gondoskodik”
Fentiek alapján a határozat rendelkező része szerint döntöttem.
Határozatom a Vtv. 4. § (1) bekezdés c) pontján és víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § alapul. Hatáskörömet és illetékességemet az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 114. §-ban foglaltak, valamint a Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján állapítottam meg.
A közigazgatási per lehetőségét az Ákr. 114. § alapján biztosítottam, a közigazgatási perrel kapcsolatban a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 39. §, 50. § és 77. § alapján, a közigazgatási bírósági eljárás illetékéről, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján adtam tájékoztatást.
Nagykovácsi, 2025. július 8.
Kiszelné Mohos Katalin
polgármester