HATÁROZAT

 

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (székhely: 2601 Vác, Kodály Zoltán út 3. sz.) igazgatóságának kezdeményezésére a rendkívül magas vízvételezés miatt a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében

2022. 07. 19. napjától visszavonásig

I. fokozatú vízkorlátozást rendelek el.

 

Az I. fokozatú vízkorlátozás időtartama alatt a vízfogyasztók kötelesek a takarékos ivóvízfelhasználásra, továbbá tilos vezetékes vízről

  • közparkok, házi kertek tömlős locsolása és mosása;
  • az automata öntöző berendezések működtetése;
  • a járdák, utak mosása;
  • gépjárművek tömlős mosása;
  • medencék töltése.

E határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs, az a közléssel végleges és végrehajtható.

Az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. A Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával szemben indított perben kérheti a Budapest Környéki Törvényszéktől (1146 Budapest, Thököly út 97-101.) a határozat megváltoztatását. A keresetlevelet — ha törvény eltérően nem rendelkezik — a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani. A keresetet a személyesen eljáró természetes személynek papír alapon, vagy elektronikus úton, Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának címezve a Nagykovácsi Polgármesteri Hivatalnál (2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61.) kell benyújtania.

A keresetet a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet az ellenérdekű féllel szemben kizárólag elektronikus úton nyújthatja be Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatához. A közigazgatási per illetéke 30.000,- Ft, a felet illeték feljegyzési jog illeti meg a közigazgatási bírósági eljárásban. Ha egyik fél sem kérte tárgyalás tartását, és azt a bíróság sem tartja szükségesnek, a bíróság az ügy érdemében tárgyaláson kívül határoz.

A keresetlevél benyújtásának a közigazgatási cselekmény hatályosulására nincs halasztó hatálya, a közigazgatási per kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben azonnali jogvédelem iránti kérelemként a halasztó hatály elrendelését kérheti.

INDOKOLÁS

 

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (székhely: 2601 Vác, Kodály Zoltán út 3. sz.) igazgatósága 2022. július 19-én kelt levelében kezdeményezte Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat közigazgatási területén az I. fokozatú vízkorlátozás elrendelését, hivatkozva az 1995. évi LVII. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontjára és az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § (1) és (2) bekezdésére.

 

A DMRV megkeresése szerint az I. fokozatú vízkorlátozás elrendelésének indoka, hogy az elmúlt időszak extrém mértékű vízfelhasználása a közüzemi hálózatban rövidesen nyomáscsökkenést, vízhiányt idézhet elő, vagy felléphet átmeneti vízhiány is. A fogyasztási igények jelenlegi szinten maradása esetén a település víztározó kapacitása rövid időn belül kiürülhet, onnantól a vízellátás csak szakaszosan lesz biztosítható.

 

Az utóbbi napokban a vízellátó rendszerek adatai alapján, a vízfogyasztás egyértelmű növekedése látható a teljes ellátási területen. Jelenleg a települések vízellátását biztosító rendszereink maximális kapacitással, üzemszerűen, de kiélezetten működnek, szolgáltatási területünkön egyelőre sehol sem alakult ki vízhiány. A fogyasztási igények további emelkedése a már kiélezetten üzemelő vízellátó rendszerben kritikus üzemállapot elérését okozhatja, amelynek következtében nagyobb kiterjedésű területen nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki.

 

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (továbbiakban: Vtv.) 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint a települési önkormányzat feladata a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 83. § szerint:

 

"(1) Ha a közműves ivóvízellátásra rendelkezésre álló vízmennyiség természeti vagy egyéb elháríthatatlan okból csökken, a vízfogyasztás korlátozható. A vízkorlátozás időszakában foganatosítandó közigazgatási intézkedéseket a jóváhagyott tervnek és a megállapított fogyasztási rendnek megfelelően a polgármester rendeli el.

(2) A vízkorlátozás közzétételéről, a végrehajtás ellenőrzéséről a jegyző gondoskodik”

 

Fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem, melynek hatálya annak visszavonásáig tart.

Határozatom a Vtv. 4. § (1) bekezdés c) pontján és víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § alapul. Hatáskörömet és illetékességemet az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 114. §-ban foglaltak, valamint a Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján állapítottam meg.

 

A közigazgatási per lehetőségét az Ákr. 114. § alapján biztosítottam, a közigazgatási perrel kapcsolatban a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 39. §, 50. § és 77. § alapján, a közigazgatási bírósági eljárás illetékéről, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján adtam tájékoztatást.

 

Nagykovácsi, 2022. július 19.

 

                                                                                          Kiszelné Mohos Katalin

                                                                                                   Polgármester