Az elmúlt időszakban tapasztalható áramkimaradások kapcsán feltett kérdésünkre az alábbi tájékoztatást kaptuk a szolgáltatótól:

„Sajnáljuk, hogy a hálózaton keletkezett védelmi működések miatt szolgáltatásunkkal kapcsolatban kellemetlenségek érték Önöket.

A védelmi működések célja, hogy a hálózaton kialakulóban lévő zárlatokat, valamint balesetveszélyes helyzeteket, illetve a fogyasztói készülékek meghibásodását okozó villamos jelenségeket még veszélyes mértékű kialakulásuk előtt rövid időn belül megszüntesse.

Az alállomások védelmi berendezései az utóbbi hetekben gyakrabban működtek, mint az megszokott volt. Ennek oka, hogy a beállítások – egy hibás érzékelő miatt – megváltoztak így a hálózatot „fokozottan” védetté tették, mely miatt a legkisebb villamos rendellenesség hatására – villámcsapás, madarak okozta pillanatnyi zárlat, emberi tevékenységre visszavezethető rongálás, illetve a növényzet okozta átívelések – végleges kikapcsolást okoztak.

A problémát érzékelve a hálózaton több átalakítást is végeztünk, és a védelmi rendszerek beállításait is módosítottuk.”