Ebben az évben, a járványügyi helyzet miatt számos településhez hasonlóan sajnos Nagykovácsiban is elmaradnak az adventi hétvégék programjai.

A karácsonyi készülődést ezúttal nem tudjuk mindenki számára nyitottá tenni, de a település advent első hétvégéjére ünnepi díszbe öltözik.

  • A karácsonyi fénydekorációk kihelyezése elkezdődött.
  • A Kispatak Óvoda dolgozói feldíszítik a templom előtti teret, elkészítik az adventi naptárat.
  • A templom előtt álló fenyőfára idén a NATÜ munkatársai helyezik fel a díszeket.
  • A betlehemi jászol idén is állni fog , amit a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai készítenek el, itt kap helyet az adventi koszorú is.
  • Minden vasárnap meggyújtjuk a gyertyát az adventi koszorún.
  • Idén sajnos a Mikulás sem tudja a gyermekeket fogadni az Öregiskolában.

Érdemes lesz advent idején rendszeresen figyelni az Öregiskola ablakait, valamint az Öregiskola Facebook oldalát, mert ott valami készül.

Facebook és Instagram oldalunkon beszámolunk a fadíszítésről, a tér dekorálásáról és a gyertyagyújtásról is.

Idén kicsit bezárkózva, kicsit csendesebben, mégis együtt készülünk a karácsonyra.