A Linum bevásárlóudvar tervezésekor, 2016-ban önkormányzatunk előszerződést kötött a beruházó Vörösvár Invest Kft.-vel, az ingatlanon létesítendő irodaépület polgármesteri hivatalként való bérléséről, illetve az esetleges vétel feltételeiről. Ha ez a lehetőség megvalósulhatott volna, az igényes, XXI. századi feltételeket és méltó környezetet teremtett volna a házasságkötésekre, az ügyintézésre egyaránt. Büszke lehetett volna rá Nagykovácsi. A beruházás azonban az ismert okok miatt jelentős akadályokba ütközött, elhúzódó peres eljárások után kezdődhetett meg a kivitelezés. A több évig tartó késlekedés azt eredményezte, hogy a 2016-ban még igen kedvező bérleti és vételi kondíciók 2020-ra jelentősen módosultak. A beruházó szerint az építési költségek az eredeti tervekhez képest olyan mértékben emelkedtek, hogy új ajánlatában mind a bérleti díjat, mind a vásárlási opciót a 2016-os szinthez képest több, mint háromszorosára emelte.
A Képviselő-testület 2020. július 16-án azt a döntést hozta, hogy a település költségvetése nem bírja el ezt a terhelést, így eláll az Önkormányzat az új Linum Udvarban épülő irodaházba költözés lehetőségétől.