Tisztelt Hölgyem, Uram!

 

 

Báró Apor Vilmos, Győr hős lelkű püspöke példát mutatott önfeláldozó hitből és hazaszeretetből, amikor „életét adta juhaiért”: a szovjet katonák elől a püspöki rezidenciára menekített nőkért.

 

Június 8., 9. és 10-én Ungváry Zsolt: „A Boldog” című színműve jelent majd felejthetetlen élményt azoknak, akik kíváncsiak, milyen erő lakik egy olyan emberben, aki igaz, jó és hűséges marad a rábízott emberekhez a legnehezebb helyzetben is. Élőzene, látványszínház, lelki élmény vár a nézőkre a budakeszi makkosmáriai kegytemplom (Makkosi út 163.) kertjében.

 

A produkció újabb szép példája Budakeszi ökumenikus szellemiségének, hiszen a színmű rendezője és főszereplője Lázár Csaba, aki a Protestáns Újságírók Szövetségének tagjaként a Magyar Katolikus Rádió főbemondója, és élőzenei közreműködő a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar is.  Ahogy városunkban immár hagyománnyá vált, most is hivatásos színészek játszanak együtt budakeszi tehetségekkel.

 

Az előadás költségeit a jegyárból fedezzük. Kérjük, segítsék a produkció létrejöttét a jegyek mielőbbi megvásárlásával. A jegyek már kaphatóak a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban (fő u. 179.) Bakács Bernadett alpolgármesternél, az Erkel Ferenc Művelődési Központban (Fő u. 108.) és a jegy.hu-n.

 

Facebook oldal: https://www.facebook.com/mezei.egyesulet/

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/244230792790871/

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/a-boldog-93145

 

Jegyárak:

Elővételben: 2100 Ft

Családi jegy elővételben: 5100 Ft (két szülő, legfeljebb négy gyermek)

Helyszíni jegyvásárlás: 3500 Ft

Támogató jegy: 1000 Ft

 

Szervezők:

Bakács Bernadett alpolgármester és ’Sigmond Bertalan önkormányzati képviselő