Virágot Nagykovácsinak

2016-ban indította el Nagykovácsi Önkormányzata a programot, hogy ezúton is ösztönözze Nagykovácsi lakóit az összefogásra. 
Célunk egy vonzó, barátságos falukép kialakítása, saját környezetünk, kertjeink, utcai előkertjeink szépítése. A természetet, környezetüket szerető és gondozó polgárok munkájának elismerésével olyan példával szeretnénk szolgálni, ami kisgyerekeknek és fiataloknak követendő lehet, majd igényükké válhat. 

Szempontok a véleményezésnél, hogy olyan kialakítású kertek, teraszok, előkertek pályázzanak, ahol
- egyénileg alakítják ki a virágos környezetet (nem kertépítők által);
- alkalmazzák a régi idők költségkímélő technikáit és ötvözik az ökogazdálkodás házi méretekben alkalmazható módszereivel (pl. komposztálás, esővíz visszaforgatása);
- törekednek környezetünk karakterének megőrzésére, illetve kialakítására (olyan virágokat, növényeket, fákat telepítenek, gondoznak, amelyek nem környezet idegenek, pl. nem örökzöld, nyírott tujákkal népesítik be a kertjüket);
- a kertben és a kert körül élő állatok integrálását, óvását is figyelembe veszik (madarak védelme, etetése, pillangó- vagy rovarház kihelyezése);

Kétszeri elbírálás lesz a nyári időszakban.
Eredményhirdetés: 2022. augusztus 14-én vasárnap

Nevezési kategóriák:
   I.    kicsi virágos kert (20-100 m2 között), balkonkert, teraszkert vagy ezek kombinációja;
  II.    nagy virágos kert (100-500 m2 között) "Nagykovácsi legszebb kertje" kitüntető címet nyer a kategória nyertese (magában foglalhatja a fákat, bokrokat,                virágokat, fűszernövényeket, veteményest, pázsitot, illetve ezek bármilyen variációját);
  III.    Nagykovácsi legvirágosabb utcája minimum 6 ingatlan előtti külső előkert, bejárat.

Díjak
I.    1. helyezett    30.000.- Ft
       2. helyezett    20.000.-Ft
       3. helyezett    10.000.-Ft
II.    1. helyezett    40.000.-Ft
       2. helyezett    30.000.-Ft
       3. helyezett    20.000.-Ft
III.    1. helyezett    50.000.-Ft
         2. helyezett    40.000.-Ft
         3. helyezett    30.000.-Ft 
értékű vásárlási utalvány.

Jelentkezés módja: 
A nyomtatvány letölthető az Önkormányzat honlapjáról (nagykovacsi.hu) vagy átvehető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.  
A jelentkezési lap beküldhető a  titkarsag@nagykovacsi.hu email címre, vagy bedobható a Polgármesteri Hivatal kerítésén lévő postaládába.

Jelentkezési határidő: 2022. június 15.

Koordinátor: Grubitsné Szabó Beáta (06-30/314-3196)