2019. július 22-én végső búcsút vettünk Nagykovácsi legidősebb lakójától, a 104 éves Kurucz Viktorné, Margit nénitől.

 

Margit néni Nagykovácsi legidősebb lakosa volt, 4 évvel ezelőtt otthonában köszönthettem őt 100. születésnapján. Akkor még együtt tortáztunk, anekdotázott nekünk és sokat mosolygott. Mesélt családjáról, unokáiról. Látszott rajta, hogy boldog és megelégedett. Egy Bernard Shaw idézet jutott akkor eszembe: „Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül.” Margit néninek sikerült. És valóban nem dühöngött, nem szidott senkit, nem panaszkodott, pedig 2 fiú gyermeke közül az idősebbet, Györgyöt idejekorán elvesztette, ami egy édesanyának a legfájóbb lehet. És most nagyfia után ment ő is.

Utolsó éveiben Viktor fia kitartóan ápolta, nagy odaadással és szeretettel gondoskodott róla egészen haláláig.

Nem felejtem el, ahogy Margit néni az elköszönéskor jó egészséget kívánt nekem és azt mondta, az élet egy harc, amit meg kell harcolni, majd dalolva tette hozzá: „Holnap, ki tudja holnap látsz-e még? Ki tudja holnap fáj-e még?”

Margit néninek nincs többé holnap, nincs több fájdalma, ennek ellenére példaként áll előttünk minden nap, mert emléke arra tanít minket, hogy az élet nehézségeit, harcait is emelt fővel, mosolyogva viseljük. Köszönjük a példát.

Nyugodjon békében Margit néni.  

                                                                                                      Kiszelné Mohos Katalin
                                                                                                              polgármester